A pirosnál megállt az idő is (Suzuki vs BMW)

Nyár van. Harminchat fok árnyékban.

A klíma nincs, az ablak csak résnyire letekerve, hogy ne jöjjön be a város szaga. A 2002-es Swift hörögve tartja a fordulatot, az izzadság pedig csorog végig a hátadon.

Piros a lámpa. Középső sávban állsz.

És akkor begurul melléd a BMW X5. Új, fehér, feketére fóliázott üvegekkel. A volánnál egy sima arcú, laza, menő fickó. Mellette pedig egy nő, akire szavak sincsenek. Olyan, akit nem felejtesz el. Olyan, akire vágysz. És olyan, akiről tudod… nem neked született.

A motorod kicsit rázkódik. A kezed megfeszült a váltón. Nem mozdulsz, nem nézel rájuk. De érzed, hogy ott vannak. Érzed, hogy mások világa ez.

Te meg csak nézed belülről a saját életed: a gyűrött pólót, az olcsó légfrissítőt, a félig töltött vizespalackot a padlón.

És akkor megkérdezed magadtól:

"Ez minden, ami belőlem lett?"

Talán csak egy pillanat.

De benned örökre ott marad.