A testem változik. És én próbálom újra megszeretni.

Volt idő, amikor még nem figyeltem rá.
Csak volt.
Fiatal volt. Simán működött.
Bírt mindent, tűrt mindent, és úgy nézett ki, ahogy kellett.

Aztán… valahol harminc körül elkezdett máshogy viselkedni.
Nem úgy reagál.
Nem úgy néz ki.
Nem úgy kíván.
Mintha egy másik nő testében ébrednék néha.

Tükröt váltottam.
Szokásokat cseréltem.
Diétákat, tornákat, krémeket.
De belül valami sokkal nehezebb változott meg.

A kapcsolatom önmagammal.

Már nem az vagyok, akit megszoktam.
És próbálom szeretni ezt az új testet –
azt, amelyik néha puffad, néha fáradékony, néha közömbös.
Azt, amelyik már nem mindig szexi, de még mindig élő.

És közben próbálom nem utálni magam,
ha nem úgy áll a ruha, vagy nem úgy néz rám valaki.

Próbálok hálás lenni.
Azért, hogy van.
Hogy működik.
Hogy még mindig hordoz engem, akkor is, ha már nem úgy, mint régen.

Nem vagyok biztos benne, hogy valaha újra úgy fogom szeretni, mint régen.
De abban biztos vagyok, hogy meg akarom tanulni újra szeretni.